Délelőtt befejezzük az új gyerekek interjúvolását. Összesen 15 új gyereket veszünk fel a programba. Az iskolával való megegyezés az, hogy egyszerre 100 gyerek tanulását támogatjuk, és mindig annyi újat veszünk fel a programba, ahányan abban az évben végeznek a 9. osztállyal. Ma már a 3-4-5. osztályos jelöltek jönnek: célunk, hogy minél fiatalabb gyerekeket vegyünk be a programba, hogy a tankönyvek segítségével már egészen korai szakasztól minden adott legyen a jó eredmény eléréséhez. De ez persze nem zárja ki, hogy amennyiben rászoruló idősebb gyerek is lenne, akkor ő ne kerülhetne be a programba. Az új jelöltek helyesek, lelkesek és fogadkoznak, hogy nagyon jó tanulók lesznek. Inch'allah...
Még a számítástechnika óra előtt sor kerül a beszélgetésre a tanári karral. Elmondják, hogy a tanárok nagyon kimerültek, fáradtak, és a fizetés nemcsak nagyon kevés (meglepődve halljuk, hogy az állami szektorban a bér az ő bérük három-négyszerese), de tanítási szünetben nincs is (az állami szektorban ez is van). Kérik, hogy ne csak a gyerekek legyenek az alapítvány kedvezményezettjei, hanem a tanárok is, hiszen a gyerekek az ő munkájuk eredményeképpen tanuljak jól. Ne csak a szép külsőben segítsünk (azaz az iskola fejlesztésében, szépítésében), hanem a belső értékek, a tanárok megtartásában is. A fizetés nélküli időszak nagyon nehéz, ilyenkor a tanárok máshol próbálnak munkát találni, nem tudnak pihenni, fejlődni. Ha nem találnak munkát, hitelt kell felvegyenek, de azt meg vissza kell fizetni nagy kamattal. A fizetések lányegében 5 éve nem változtak, de mindennek felmentek az ára, nyomorúságos körülmények között élnek. Jelzem nekik, hogy az alapítvány nem kíván az alapító és a tanárok vitájába beszállni, de ha bizonyos információkat megkapunk, akkor talán tudunk óvatosan puhatolózni és beszélgetni az alapítóval. Ugyanakkor, ha vállalnak nyárra valami tevékenységet, pl. nyári táborokat a gyerekek számára (sport, kézműves, rajz, ének, filmklub, játékklub), akkor annak a finanszírozásában, beleértve némi fizetést is számukra, tudunk segíteni. De nekik kell megmondani, hogy mit tudnak vállalni, dolgozzák ki részletesen, küldjék el és megbeszéljük. Kicsit talán csalódottak, nem ilyen választ várhattak, de nem tudunk és nem is akarunk ebbe a vitába beleszállni és a tanári fizetéseket magunkra vállalni. Ez az ő harcuk, a magániskolai tanárok harca; ahogy az állami szektorban majd 1 éves sztrájkkal elérték, amit akartak, lehet, hogy nekik is ki kellene állniuk magukért...
A számítástechnikai oktatás során ma új témát kezdenek: az excelt. A Word már úgy-ahogy, de megy mindenkinek.
Oktatás alatt megérkezik a gulyás alapanyaga. Két nagyobb lány felcipeli az emeletre az üstöt, amiben főzni fogok, hoznak faszenet és alágyújtanak. Mindez, hangsúlyozom, az emeleten történik, a számítástechnika terem előtt, ahol újabban az óraközi szünetekben a tanárok is feljönnek teát főzni. Hoznak még edényeket, tálcákat fémből (a tálca lesz a fedő), egy ca. 35 centis kést hámozni, szeletelni, egy hosszúnyelű fémkanalat kevergeti, és 2 tepsit. Ez van, ezzel kell kihozni a legjobbat. És kapok még 10 liter vizet is megmosni a zöldségeket, felönteni a húst, stb. Így az én délutáni programom a gulyásfőzés. Otthonról hoztam fűszereket, jó lesz, nyugtatom magam. 2 perc után megállapítom, hogy a főzés nagy kihívás lesz: a ránézésre élesnek tűnő machetével akár a nyakamon is hegedülhetnék, maximum egy piros csík lenne rajta a csiszatolástól - teljesen életlen... Mme Sissoko gyönyörű húst hoz, alig kell leszedni róla némi bőrt, hártyát. Ránéz a félrerakott cafatokra (a bőrön még látszik a festett bilog mintája, némi szőr is van rajta), amelyeket itthon maximum a kutyának-cicának adunk oda, már ha nem dobjuk ki, és megkérdezi, kell-e nekem. Nemleges válaszomra elkéri, jó lesz a gyerekeknek, örülni fognak... elszorul a szívem...
Nagy kihívás megfelelő eszközök nélkül húst, zöldséget aprítani, földön mosogatni... megtapasztalhatom a helyi asszonyok mindennapjait. Mire a húst megtisztítom, felkockázom az ujjbegyemen 1,5 centis vízhólyag lesz... Mutatom Mme Sissokónak elküldi a kést élezni. Amikor visszahozzák, mondja vigyázzak mert nagyon éles...Hát mások a fogalmaink az élességről... köszörülés ide, köszörülés oda, ezzel is hegedülhetnénk a nyakamon... És a hagyma még hátra van. Összeszorított foggal aprítom a hagymát, paprikát, paradicsomot, ezután jobb lesz, ez a neheze, biztatom magam. Közben Ildikó végez a számítástechnika órával, így míg én kimegyek a 40 C-ba a forró üst mellé keverni kavarni, fűszerezni, addig ő megpucolja a sárgarépát és a krumplit, de a fehérrépának tűnő "répa" valahogy gyanús lesz: egyet Ildikó megpucol, megszagolom: még, jó hogy megkóstoltuk ez bizony jégcsapretek ... A fedőül szolgáló fémtálca leemelése sem egyszerű: míg az azbesztkezű lányok csak úgy lekapják az üstről és még tartogatják is, nekem már attól felhólyagzik a kezem, ha hozzáérek. Jobb híján a kis törülközőmet fogom be konyharuhának. Ahogy fő a hús, kerülnek bele a hozzávalók, úgy száll az illat az iskolában és úgy kezdenek el az éhes tanárok körözni a kondér körül...
Mire a "Kati különítmény" is megérkezik, már egy kis teafőzőben a csipetkét főzöm külön, mert nem mindenki eheti közülünk a gluténos dolgokat. A tanárok is érkeznek, családtagok is, sofőrök... előkerülnek a tányérok, valamennyi, de nem elegendő kanál és isteni, forró bagett is érkezik a közeli pékségből. Aztán akinek kanál jut azzal, akinek nem jut, bagettből készült kanállal tunkolja, meri, eszi, van aki elképesztő mennyiségű Erős Pistával... a csend és az elismerő cuppogás önmagáért beszél, nagyon ízlik mindenkinek, úgyhogy receptet is osztunk.... a családok ma is jól laknak, mert kiadós mennyiséget sikerül főzni...
Az este anyagbemutatóval fejeződik be: Kati és Szilvi szebbnél szebb anyagokkal borítja be az ágyat: csúnya vége lesz ennek, már látom... még hogy csak 1 csomaggal megyünk haza...
Karolina fél egyig csomagol, ő holnap reggel korán indul haza...
Comments