Kell ez nekünk?

Minden egyes bamakói utazás az „őrülettel” kezdődik. Hiába levelezik az ember már hetek óta, persze mindenki az utolsó pillanatban kap észbe és hozza az ajándékokat, küldi a pénzeket. És persze mindig van, akiknek hiába ír – mond az ember bármit, akkor sem úgy sikerül… van olyan nap, hogy 3 különböző postára megyünk a város 3 részén, 2 különböző csomag automatánál járunk, hogy összeszedjük a csomagokat, adományokat. Aztán persze a kérések: hogy jön a pénz, de csomag is, és még külön levél is, (sokszor ajánlottan, hogy persze, ez is egy külön postai út) és jaj, kimaradt a fotó, ugyan nyomtassuk már ki és tegyük bele, esetleg fordítsuk le, megrendeltem, kifizettem, légyszi menj el érte, fizesd ki és csomagold be vagy telefonhívás: XY megrendelte, azt mondta te kifizeted, mikor jössz érte, aztán össze kell párosítani mindent mindennel, listákat gyártani pénzről, csomagról, levélről, egyenruháról… Mindenesetre annyi haszna van a dolognak, hogy a csomag automatával szembeni gyros-os már ha csak meglát, rögtön elkezdi a nagy gyros tálat készíteni, és üvöltve reklamál (Na mi van, megcsalsz??) amikor a postai csomagautomata helyett a FOX automatához megyek (merthogy ebbe is jön csomag) amivel szemben egy hamburgeres bódéja áll… Szóval minden évben megfogadjuk, hogy soha többé, aztán a gyerekek érdeke mindent felülír és egyébként is, ez a dolgunk, szeretjük csinálni, jó érzés látni a napról napra növő kupacokat, csak hát… na… -J

Persze utolsó percre gyűlnek össze az iskolai gyűjtések adományai is – a COVID jól betett, április 20-ig iskola sem volt a márciusi gyűjtési akció meghirdetését követően… de szerencsére 3 iskolából rengeteg adomány jön összes és minden gyereknek jut belőle, főleg azoknak, akiknek a támogatója nem tud/akar semmit sem küldeni, hiszen, olyan nincs, hogy valaki semmit sem kap… ismét több mázsát mozgattunk meg, és a lakásban hetekig csak folyosókon lehet közlekedni, közös kupac, sérült gyerekek kupac, Chérifoula kupac, gimis kupac, egyéb... I. Frigyes még mindig a játékegerét keresi… Csomagolás előtt pár nappal pedig, a COVID oltás miatti megdőléskor váratlan ajándékként, szinte lázálomként megérkezik Bíró úr az ICO Zrt. által felajánlott 3 nagy doboz irodai eszközzel, telis-tele igazi kincsekkel…

A betétvarrók is a legutolsó, kétségbeesett felhívást kapják fel a Mosható női betét varró Facebook csoportban, amikor már azt hisszük, hogy hiába a hónapok óta tartó kampányolás, nem tudunk az összes 7-9-es lánynak egészségügyi betétcsomagot adni… özönlenek a csomagok, napi 2-3, ezekért is az automatákhoz járunk. Szegény Ecker Szilvi és a szegedi Nemzeti Színház női varrodájának dolgozói már rosszul vannak a „betét” szó hallatára is, annyit varrnak ők is … A posta már készség szinten tudja a számom, és ha az értesítés napján nem veszem fel a csomagot, automatikusan hívnak, hogy menjek érte, mert másnap kiveszik… De összejön a szükséges betétszám: ezt el sem hisszük, 120 kislány kap három darabos betét készletet!!! És kérés nélkül jönnek az anyagok, kellékek, szabásminták, leírások, tanácsok: sírni tudnánk a boldogságtól, hogy ennyi segítőkész, jó ember van!!! Mert erre szakosodott cégeknél hiába kilincseltünk…

Mindeközben pedig a missziót támogató Magyar Önkéntes Liga – Hungary Helps terrorelhárító felkészítő, meglehetősen sokkoló előadásán is részt veszünk (mit tegyünk, ha megtámadják a szálláshelyet, vagy ha elrabolnak, túszként tartanak), ahonnan az először, az amúgy sem biztonságosnak ítélt Maliba útra kelő önkéntesek enyhén sápadtan, némileg sokkolva jönnek ki és néznek rám, hogy akkor most mi van???

Oltakozunk Covidra és minden egyéb afrikai fittyfenére, és utazás előtt még PCR tesztre is megyünk…

És amikor már úgy gondoljuk, hogy minden OK, sínen van, 2 nap múlva utazunk, rájövünk, hogy ramadan alatt Bamakóban senki nem dolgozik, úgyhogy hiába van szuper programunk, még nem tudjuk melyik nap mit fogunk csinálni: varróiskola, informatikai oktatás tanároknak, felvilágosító oktatás a 7-9.osztályos és középiskolás lányoknak, iskolaközi olimpia 4 iskola részvételével, magyar est gulyás főzéssel (amit csak poénként dobunk be, de hatalmas lelkesedéssel fogadnak), focimeccs, interjú a régi és új gyerekekkel, betétvarrás és mindehhez a 2 csapat (Chérifoulás csapat és varróiskolás csapat) tevékenységének összekoordinálása mert lesznek átfedések Kati-béli és bamakói programok között? Ha érdeklődünk, a válasz: ne aggódj, minden program jó, minden OK lesz, amúgy meg ’inch’allah.’ Hát akkor ezt engedjük el, tényleg inch’allah, lesz ami lesz…

Napokig számolunk: mennyi kell a varrógépekre, helyiségbérletre, közműre, anyagokra, mennyi a pénzajándékokra, jutalmakra, ösztöndíjakra, tandíjra, egyenruhára, olimpiára, szállásra, közlekedésre, étkezésre... Maliban nem működik a bankkártya, átutalni nem lehet, a Western Unionnal sem lehet már nagyobb összeget kiküldeni... Nyomdába futkosunk, hogy a varróiskola oktató anyagai, a menstruációs naptárak, az egészségügyi oktató anyag elkészüljenek, átvehessük, kivihessük...

Aztán jön egy telefonhívás, ami megint felülírja a programot: érkezik Angliából egy ramadani felajánlás egy muszlim támogatótól, amit kizárólag ételre lehet elkölteni – no azért van, ami a bamakói ramadani böjt ködét is áttöri, szinte látjuk a villanást, ahogy felcsillan a Whatsup túloldalán az érdeklődés: 700 gyereknek fogunk főzni és meleg ételt osztani, nagy buli lesz!

A 10 fős önkéntes csapat egy egész napon át csomagol, hegyez, tollat válogat, listáz, feliratoz – de összeáll a 9x23 kg adománycsomag és már előre rettegünk, mert tudjuk, hogy biztos érkezik még valami nem várt csomag, adomány az utolsó pillanatban – lesz is, például 5 kg gyökéritató kísérleti felhasználásra a faültető projekthez, az indulás hetében, de hát vagy most visszük ki, vagy soha!

Utolsó, kétségbeesett telefonhívások, nálad még hány kiló hely van, nekem kellene még 5-6 kilónyi … jó lenne pár szendvics és rágcsa, meg innivaló és végre elindulunk: a bérelt kisbusz dugig tömve csomagokkal, Kati alig fér be a leghátsó ülésre és el sem hisszük: irány Bécs, a reptér!

Mérlegelünk, átcsomagolunk, aztán megint átcsomagolunk és megint átcsomagolunk… a személyes cuccaim már 4 különböző bőröndben és táskában vannak, sebaj, Bamakóban minden meglesz… vagy nem ... Körbefóliázunk mindent, „becsekkolunk” és összerogyunk… el sem hiszem, indultunk!!!

(És ez szinte minden évben így zajlik, a normál, civil életbeli munka mellett, mert hát valamiből élni is kell -J))