Ma egész nap - az ebédszünet beiktatásával - a támogatottakkal és szüleikkel beszélgetünk, ajándékot osztottunk. A nap rögtön olyan meglepetéssel indul, hogy mindannyian, még Mme Sissoko is majd lefordul a székről a döbbenettől: a egyik 12 éves kislány, aki abszolút osztályelső, közli, hogy nyáron férjhez adták... A férje, Abdulrahman 13 éves és boltja van a szüleinek. Mme Sissoko mondja, hogy ez tipikus kényszerházasság...
Massitan még otthon lakik, és marad is, ameddig tanul... fantasztikusan okos kislány, vérzik a szívem, rajtunk nem fog múlni, támogatjuk, amíg kell... de hát egy idő után sajnos nem lesz majd beleszólása, hogy folytathatja-e a tanulmányait, hiszen majd a férje és az ő családja dönt majd a sorsa felől... De megvilágosodás is ér, nem tudom, hogy ez hogy nem állt össze eddig: van egy kétpetéjű ikerpárunk is, két csalafintán mosolygó fiú. Vagy a meglepetés, hogy a nagyon jól tanuló kislány a szabadidejében nem játszik, hanem egy kínainál szerel telefonokat, hogy pénzelni tudja a tartását, mert lényegében mindkét szülője elhagyta és az apa családjában él... Azért ma is dorgálunk, biztatunk,a megszeppent gyerekek fogadkoznak...
Többször is kiderül, hogy az iskolai eredmény azért romlott, mert sokat kell segíteni a beteges nagymamának, mivel a gyerek vele él, nem a szülőkkel, vagy maláriás volt a gyerek és nem tudott iskolába járni. Aztán mi is zokogunk, együtt Mme Sissokóval, amikor az özvegy anyuka előadja, hogy a szomszédok kegyéből élnek, tőlük kapnak naponta egyszer enni... egyeztetünk Habibával, hogy mennyi pénz kellene egy kis "petit commerce"-hez, azaz ahhoz, hogy kisebb dolgokat tudjon venni és árulni, így megforgatva a pénzt. Majd a írunk a támogatónak, aki legnagyobb örömünkre segít! Közben megérkezik a 2 lány is, akit elküldtünk orvoshoz: nem csoda, hogy nem lát egyik sem: -2,5, -3,5-es szemüveg kell mindegyiknek. Megint írunk a támogatóknak, akik nagy örömünkre vállalják a szemüvegkészítés költségét, hiszen a családoknak erre végképp nincs pénze. Boldogan mosolyogva jönnek vissza megmutatni, fotózzuk őket, küldjük a támogatónak a számlát és a bizonyítékot. Azért néha pikáns kis történetek is előjönnek, amikor az egyik kisfiú névváltoztatása kerül szóba: a mama foglalkozásáról hallgatnak, de a sztori annyi, hogy anyuka azt hitte, hogy a gyerek X-től van. Igen ám, de nagyon hasonlított Y-ra, aki azt állította, hogy a gyerek nem X-é, hanem az övé. Végül genetikai vizsgálatot csináltak és akkor derült ki, hogy a helyes kisfiú bizony Y-é... Mindenesetre ő is a nagymamánál maradt, anyukáról pedig diszkréten senki nem mesél...
Ebédidőben a számítástechnika óra után a tanároknak is maszkot osztunk, mert nagyon szomorúak voltak, hogy tegnap, az olimpián nekik nem jutott. Egy adományozónak köszönhetően közel 60 db orvosi maszkunk van, amire igazán nincs szükségünk, így kiosztjuk közöttük, és jut számukra az alapítvány logójával ellátott maszkokból is. A tanárok kérik, hogy valamelyik nap szeretnének leülni velünk beszélgetni... Bár a témát nagy titkolózás övezi, de sejtem, hogy a téma a tanárok helyzetének javítása lesz...
Délután viszont nagy öröm ér minket: az egyik, szintén osztályelső, 13 éves kislányt el akarták venni feleségül, de a család nem adta: "Amíg tanul, nem adjuk!" Fontos a tanulás, mondja a 11 gyerekes, írástudatlan özvegy anyuka, tanuljon, legyen jobb élete! És elszomorodunk, amikor kiderül, hogy a baleset miatt fél szemére vak kislánynak a másik szeme is rossz, szemüveg kellene neki is... majd beszélek a támogatóval, ígérem... Többen is maláriásak voltak az iskolai eredményt rontó gyerekek közül... úgy tűnik, szúnyoghálóra sem telik a családoknak, pedig az utak szélén átszámolva 2-3.00 Ft összegért már lehet kapni... veszek is egy kis "sátrat" a támogatott kislányom kisfiának...
Ismét sötétedik, mire a mai csoport is elfogy... nagyon elfáradunk a nap végére...
コメント