Ma indul a munka és rögtön 2 csoportra oszlunk, így a beszámolónk is 2 részre tagolódik: a Chérifoula különítménnyel Karolina, Ildikó és jómagam az iskolába megyünk, a Kati különítmény pedig Katival és Szilvivel a bamakói Nagy Piacra veti be magát, hogy megvegye a holnap induló varróiskolához a varrógépeket és az egyéb kellékeket, amelyek az otthoni árakhoz képest töredék összegért vásárolhatóak meg a helyszínen. Így a beszámolók is majd több embertől, külön-külön helyszínekről készülnek.
A reggel rögtön azzal indult, hogy sztrájkolnak a bankok, várhatóan egész héten, így nem tudunk pénzt váltani. Szerencsére a szálláson valamennyit mindig sikerül váltani, de hát ez közel sem elegendő Katiéknak a varrógépek és kellékek vásárlására. Mi úgy gondoltuk, hogy ez a probléma ma a chérifulás csapatot nem érint, mert ma úgysem lesz pénzre szükségünk, holnapra pedig megoldjuk… aha… ahogy azt mi elképzeltük…
A fogadtatás az iskolában mindig felejthetetlen élmény: az iskola teljes gyerekserege és a tanárok egymással szemben állva sorfalat képezve vártak minket, közöttük vonultunk be az iskolába, miközben hangosan tapsoltak és kántálták „Mali, Hongrie” – utalva a közös együttműködésre. Mme Sissoko a bejáratnál található pici irodájában fogadott minket, de csak épp egy rövid szusszanásra, mert aztán az osztályok megtekintése, a támogatottak beazonosítása, nyilvános dicsérete vagy jobb tanulásra buzdítása következett. Az ovisokkal kezdtük, akik még énekeltek is nekünk. Az osztályok zsúfoltsága látványos volt: négyen-öten ültek egy padban, a terem első sora pedig szinte a tábla alatt, a tanár combjához érve kezdődött. Hogyan lehet 104 gyereket kordában tartani??? (mint valamelyik nap később láttuk: biciklibelsőből szabott „ostorral”… nagyot csattant többször is a vétkes gyereken…) Ez volt a legnagyobb létszám, amit hallottunk. Kicsit megszeppentek, csendesek voltak a gyerekek, ami persze az ismeretlen vendégek jelenlétének szólt. Az óvodások és az elsősök mindannyiszor, amikor elhaladtunk mellettük, majd kiestek a padból, úgy integettek és köszöntek.
Hatalmas kontraszt húzódik az iskola rendezettsége és a falai mellett húzódó szeméttel és szennyvízzel telt mocsaras terület között, ami egyébként nem meglepő látvány itt Afrikában, de gyerekek egészsége szempontjából nem kedvező – bárhol is éljenek a világon. Szépen felújították, kifestették, olyannyira, hogy már nem is lóg ki az épület a környéken semmiből kinőtt „paloták” közül… Egyre több a hivalkodó többemeletes palota a nyomornegyed viskói között…
A fogadtatás után programot egyeztettünk, ami a program teljes átírásával végződik. Mivel Karolina közelgő esküvője miatt 2 nappal korábban indul haza, így a programot úgy kell átszervezni, hogy azokra a napokra, amikor már nem lesz ott, olyan programokat tegyünk, amit már Andi is meg tud csinálni a francia tudásával, illetve Ildikó segítségével. Rögtön azzal kezdünk, hogy az iskola által a lányok felvilágosító oktatására tervezett 3 előadás helyett 5 csoportba kérjük őket beosztani, hogy maximum 20 lány legyen egy csoportban. Majd a 115 gyerek/szülő interjút kell újraszervezni, hiszen a mi kapacitásunk sem végtelen, így az interjúk végül hat fél napra oszlanak el. A COVID miatt idén nem megyünk el családlátogatásra az új gyerekek esetében, majd jövőre bepótoljuk… Viszont a programok napjait is egyeztetni kell, hiszen átfedések lesznek a Katiban szervezett programokkal (például a varróiskola avató ünnepsége), illetve lesznek programok, amin viszont a Kati különítmény is részt szeretne venni a Chérifoulában. Sakkozunk jobbra, balra, kiveszünk, törlünk, áthelyezünk programokat, de nagy nehezen végül sikerül egy mindenki számára működő időrendet összerakni. Egy kérdés marad csak nyitva, az olimpia, amit szombatról vasárnapra kérünk átrakni, mert szombaton van Katiban az avató ünnepség, amire menni szeretnénk, viszont 4 iskolát kell „áthangolni” és megtudni, hogy lehetséges-e vasárnap is a program.
Miközben mi a programot gyúrjuk, Ildikó felméri az informatikai termet. A Magyar Önkéntes Liga – Hungary Helps segítségével régi álmunk válik valóra idén: a tanárok informatikai oktatása. Ildikó szerepe az informatikai oktatásra terjedt ki, ami nagy kihívást jelentett számára, mivel bár napi gyakorisággal és gördülékenyen használja a számítógépet, ennek oktatását még nem próbálta. Viszont francia nyelvtudásra mindenképp szükség volt, hiszen Maliban a hivatalos nyelv a francia, amelyen az oktatás is folyik. A 2019-ben, az alapítvány finanszírozásában kialakított informatikai teremben internetkapcsolattal ellátott asztali számítógépek, laptopok, nyomtató, fénymásoló és projektor is található, valamint egész jelentős könyvgyűjtemény. Ebben a teremben fogadjuk a szülőket és a diákokat, akik elbeszélgetésre és ajándékátadásra érkeznek, és természetesen itt zajlik majd a tanárok informatikai oktatása, és a felvilágosító oktatások is, vagyis két hétre ez a terem lett a „bázisunk”. Mivel a tanítás reggel 8 és 12 óra között történik, majd 15 órától néhány osztálynak még délutáni oktatás is van 17 óráig, a tanároknak az ebédidejük alatt kell részt venniük az informatikai tanfolyamon. A cél az, hogy megismerkedjenek a Windows alapjaival, alapszinten használni tudják a Word és az Excel programokat, valamint az interneten képesek legyenek a munkájukhoz hasznos tananyagokat keresni. A tanárok továbbképzése viszont Maliban nem a nálunk szokásos gyakorlatnak megfelelően valósul meg, ugyanis ha a mali oktatási minisztérium ilyesmit szervez, akkor pénzt kapnak a tanárok a részvételért. Kis fogalomtisztázással indult tehát a programegyeztetés annak tudatosításával, hogy a saját személyes és szakmai fejlődésük érdekében van szükségük számítástechnikai ismeretekre, és ezért az alapítvány bizony egy fillért sem fog fizetni. Kértük, hogy gondolják végig, mennyibe kerül itt egy ilyen tanfolyam, amit ingyen kapnak, idejött Ildikó, aki a saját szabadsága terhére teszi ezt meg, és ő sem kap érte pénzt. Jeleztük, hogy ilyen feltétellel a program opcionális, ha valaki nem akar javadalmazás nélkül részt venni, akkor nem kötelező, de jeleztük, hogy a résztvevők arányával egyenes arányban fog csökkenni az iskola számára felajánlható pénzeszközök mennyisége, hiszen a tanfolyam eredetileg 10-12 főre lett tervezve, így ha nem valósul meg, akkor ezt a pénzt nekünk vissza kell térítenünk. Végül abban maradunk, hogy Haidara úr, az iskola tulajdonosa rendezi ezt a tanárokkal majd a maga módján, és valóban így történik, mert a pénz téma többé nem kerül elő.
A fenti „meccs” alatt Ildikó végez. Nyolc asztali gép található a teremben, amelyek közül egy nem működött, csak villogott a bekapcsoló gomb, kettő esetében pedig az egérrel volt gond: az egyiknél hiányzott, a másiknál pedig nem működött. Nem baj, megoldjuk, így holnap akadálytalanul kezdődhet majd az oktatás.
Délután a 8-9. osztályos támogatottakkal és szüleikkel beszélgetünk el. Még szerencse, hogy pár csomagot behoztunk, köztük azt, amelyikben a nekik küldött ajándékok vannak. De sem átvételi aláíró lista, sem pedig átadható helyi pénzünk nincs – végül Haidara úr leváltat valahol Eurót, kapunk némi aprópénzt, ami persze nem elég, így aztán mindenki neve mellé felrójuk, hogy még mennyivel tartozunk, és este fél7-ig interjúzunk. Nagyot nőttek, szépültek, férfiasodtak a gyerekek, mindenkit a terveiről kérdezgetünk, hiszen év végén a 9. osztályosoknak DEF vizsga lesz, úgyhogy be kell adni a jelentkezést a középiskolákba … tetszik a határozottság, hogy arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha mégsem sikerül a vizsga az eltökélt válasz mindig az, hogy „de sikerülni fog’.” Sötétben érünk vissza a szállásra, jól belecsaptunk a lecsóba ezen a rövidnek gondolt napon…
Vacsora után Karolina és Andi hajnalig gyúrják, formálják, átírják, rajzolják a felvilágosító programot a helyi viszonyokra - mármint azokra, amiket megtudtunk a felkészülés során. Fényképeket nézegetnek, válogatnak, olvasnak, oktatási sorrendiséget döntenek el... f2 lesz, mire ágyba kerülnek...
Comentarios